Január:

4-én     a bolsevik kormány elismeri Finnország függetlenségét.

25-én  Ukrajna kikiáltja a függetlenségét.

Február:

10-án   a bolsevik kormány – annak reményében, hogy egy németországi forradalom gyökeresen átalakíthatja az erőviszonyokat – megszakítja a béketárgyalásokat a németekkel. A németek válaszul nyolc nappal később katonai akciókat indítanak Ukrajna, Finnország és a Baltikum területén.

Március:

3-án     a Breszt-Litovszki béke. Oroszország szovjet kormánya beleegyezik Finnország, a Baltikum, Lengyelország, Ukrajna és a Krím-félsziget, vagy lényegében az 1645 óta elfoglalt összes európai orosz terület függetlenné válásába és német-osztrák-magyar megszállás alá helyezésébe. A békeszerződés tartalmának pétervári ismertetésekor Lenint a „le az árulóval!”, „Júdás!”, „Német kém!” felkiáltásokkal „üdvözölték”. A Kerenszkij-kormány igazságügyi részlege által Leninről gyűjtött adatok alapján igazolt, hogy Lenin – akármit is gondolt a békeszerződésről (számára az csak az általa magasabb rendű célnak tartott bolsevik hatalom belső megszilárdításához szükséges külső béke eszköze volt) – tagadhatatlanul német logisztikai és pénzügyi támogatást kapott 1917-ben, s hogy az orosz hadseregben folytatott háborúellenes agitációja, majd a németekhez intézett feltétel nélküli tűzszüneti kérelme mind Berlin érdekeit szolgálta. (Talán nem véletlen, hogy, amikor a Kerenszkij-kormány a stabil kormányzás érdekében amnesztiát adott a cári kormány által elítélt bolsevikoknak, Lenin nem volt köztük.) Ezzel az első világháborúban az ellenség hátországában folytatott német felforgató tevékenység –a „Revolutionierungspolitik” – leghatékonyabb figurájává vált, noha „sikere” saját népére is katasztrofális hatással járt, az 1918-as területi szétdarabolástól kezdve az elnyomó bolsevik diktatúra alatti több évtizedes társadalmi hanyatlásig.

Április:

9-én     a finnországi intervencióban részt vevő német haditengerészeti egységek parancsnoka, Meurer ellentengernagy megegyezik az oroszokkal, hogy a Balti Flotta helsingforsi (ma: Helsinki, Finnország) bázison rekedt hajóit elvihetik, de a szabad elvonulásért cserébe nem rombolják le a kikötőt.

11-én  a „Jégmenet” hadművelet. A német csatahajóegységek Helsingforsba érkezésekor az oroszok a legtöbb hajójukat kimenekítik a kikötőből. A jégtörők nyomában haladó 4 balti dreadnoughtjuk és 2 pre-dreadnought típusú csatahajójuk eljut Kronstadtba, csak néhány alacsony harcértékű egység marad hátra.

13-án   az ukrán fegyveres erők – német segítséggel – megtámadják a Krímben működő Tauridai Szovjet Szocialista Köztársaságot és 25-re befejezik annak megszállását, ahol végül Krími Regionális Kormány néven német bábállam alakul Maciej Sulkiewicz tatár tábornok vezetésével.

Május:

13-án   a március 3-i breszt-litovszki béke értelmében az Orosz Fekete-tengeri Flottát le kellett szerelni, Moszkva mégis utasítást ad a hadihajóknak a Fekete-tenger keleti részén fekvő Novorosszíjszkba történő áttelepülésre. Mihail Pavlovics Szablin ellentengernagy a 2 dreadnoughttal (SZVABODNAJA ROSSZIJA, ex-IMPERATRICA JEKATYERINA VELIKAJA, VOLJA, ex-IMPERATOR ALEKSZANDR III) és a rombolók nagy részével sikeresen végrehajtotta a parancsot, a Szevasztopolba bevonuló németeknek csak az elavult pre-dreadnought típusú csatahajók maradtak. A németek ultimátumot intéztek a szovjet kormányhoz az elszökött hajók visszaszolgáltatására.

18-án   a Kercs és a Sesztyakov rombolók az Orosz Fekete-tengeri Flotta német őrizetet elutasaító hajóit a Csemesszkaja-öbölbe vontatják.

Június:

19-én  a német ultimátumra válaszul az orosz kormány – amely erre az eshetőségre készülve előzőleg meghagyta a Szevasztopolból megszökött csatahajóknak, hogyha a visszatérésre kapnának parancsot, hajtsanak végre önmegsemmisítést – felszólítja a szökevény hajókat a visszatérésre és a németeknek való átadásra. A hajók matróztanácsai szavaznak a kérdésben. Sokan távolmaradtak, a szavazók többsége azonban a visszatérés mellett dönt. Alekszandr Ivanovics Tyihmenyev sorhajókapitány ekkor a KERCS romboló fedélzetéről négy torpedóval elsüllyeszti a SZVOBODNAJA ROSSZIJA-t, a VOLJA azonban néhány rombolóval együtt visszatér Szevasztopolba, ahol a német megszálló erők leszerelik.

November:

13-án   Németország és Ausztria-Magyarország összeomlása után Szovjet-Oroszország egyoldalúan semmisnek nyilvánítja a Breszt-Litovszki békét azt állítva, hogy azt erővel kényszerítették rá. A hónap végén az antant szövetségesek partra szállnak a Krímben. Bár 1919-ben távoznak, a volt cári flotta maradékait átadják az oroszországi polgárháborúban a vörösök ellen küzdő fehéreknek.

Utóhang:

Az 1917. februári forradalom után Anton Ivanovics Gyenyikin tábornok, a Romániában állomásozó 8. orosz hadsereg parancsnoka lett az új vezérkari főnök Mihail Vasziljevics Alekszejev, Alekszej Alekszejevics Bruszilov és Lavr Georgijevics Kornyilov tábornokok hadsereg-parancsnoksága idején. Mivel 1917 szeptemberében támogatta a Kornyilov-puccsot, bebörtönözték, ekkor a polgári kormány Alekszejev tábornokot nevezte ki a hadsereg parancsnokává. Alekszejev korábban a cári hadsereg vezérkari főnöke volt, s ő verte le a Kerenszkíj kormány ellen megkísérelt szeptemberi puccsot is attól tartva, hogy Kornyilov önkéntes hadserege polgárháborúba taszítja az országot. Balsejtelme valóra vált, amikor Kornyilov és Gyenyikin az 1917. novemberi forradalom (a Kerenszkíj vezette polgái kormány elleni kommunista puccs) idején megszökik és az észak-kaukázusi Novocserkasszkban más cári katonatisztekkel együtt megalapítják az anti-bolsevista Önkéntes Hadsereget, amelynek Kornyilov 1918. áprilisi halálát követően Gyenyikin lesz a parancsnoka. 1918. június és november között az Önkéntes Hadsereg a Fekete-és a Kaszpi-tenger közötti teljes területet elfoglalja, 1919 júniusában pedig bevonul a Krímbe, ahonnan Moszkva felé kiinduló offenzívát tervez. Az anarhista Nyesztor Ivanovics Makhno vezette Ukrán Forradalmi Népfelkelő Hadsereg – a „Fekete Hadsereg” – azonban Lev Davidovics Trockij, a Vörös Hadsereg parancsnokának kérésére oldalba támadja őket. Gyenyikin 1920 áprilisában lemond. Utóda Pjotr Nyikolájevics Wrangel báró, tábornok, a Vörös Hadsereg ukrajnai ellentámadását követően 1920. november 10-én megkezdte a Krím kiürítését. A flottát Mihail Alekszandrovics Kedrov szervezte újjá. A 2 csatahajóból (GENERAL ALEKSZEJEV, ex-VOLJA, ex-IMPERATOR ALEXANDR III. és GEORGIJ POBEDONOSZEC), 2 cirkálóból (GENERAL KORNYILOV ex-KAGUL és ALMAZ), 12 rombolóból (BESZPAKOJNÜJ, CERIGO, DERZSKIJ, GNYEVNIJ, KAPITAN SZAKEN, PILKIJ, POSZPESNIJ, LEJTENANT PUSIN, SZCSASZTLIVÜJ, ZSARKIJ, ZSIVOJ, ZVONKIJ, ZORKIJ), 4 engeralattjáróból és 5 ágyúnaszádból álló flottának – az „Orosz Hajórajnak” – Franciaország ajánlott menedéket. A flotta – a 3 nap alatt a fehér hadsereg maradékaival és 4 500 civil menekülővel megtöltött 126 polgári hajóval együtt – először Törökországba, majd 1921 februárjában a tunéziai francia gyarmat, Bizerta kikötőjébe menekül. 1924-ben Franciaország elismeri a Szovjetuniót, s a menekült flotta feletti tulajdonjogát. Az átvételt előkészítő, Alekszej Nyikolájevics Krilov tengernagy vezette szovjet műszaki bizottság azonban minden hajót javíthatatlannak minősít. A szovjet kormány ekkor ócskavasként értékesíti a flottát, amelyet helyben bontanak le. A tengerészek Franciaországba emigrálnak.